Vallomások

Fiatal házasok vallomása a Házas Hétvégéről

  • „Kapcsolatunk elmélyült, és meghitté vált!” (13 éves házasok)
  • „Újra szerelmes lettem a feleségembe!” (10 éves házas)
  • „Felismertem, hogy páromat kell életemben az első helyre tennem, ha boldog akarok lenni!” (13 éves házasság után)
  • „Olyan volt, mint egy hosszú távollét utáni hazaérkezés, de úgy is mondhatnám, hogy egy állott levegőjű lakás kiszellőztetése.” (11éves házasok)
  • „Újjászületés volt, megújulása a házasságunknak, hitéletünknek.” (10 éves házasok)
  • „Megfiatalodtunk, és újra éltük mézesheteinket!” (13 éves házasok)
  • „Kulcsot kaptunk ahhoz, hogyan nyissuk ki szívünk kapuját egymás felé.” (9 éves házasok)
  • „A Hétvége olyan volt, mint a növényeknek a nyári nap után a hűsítő zápor. Felfrissítette, újjáélesztette a szerelmünket. Erőt adott, lendületet, a további évekhez.” (7 éves házasok)
  • „Megértettem, hogy a szeretet tudatos döntés, akarattal irányíthatom és táplálhatom, és rajtam múlik, hogy a párom érzi-e a felé irányuló szeretetemet!” (12 éves házas)
  • „Én is érték vagyok, úgy ahogy vagyok, és ott van rám szükség, ahol vagyok - ez a felismerés lendületet adott, ami ma is visz, felemel.” (10 éves házas)
  • „Újraélesztette a szerelmünket, és meghatározta a kapcsolatunk jövőjét.” (10 éves házasok)
  • „A házasságot nem az esküvő jelenti, hanem a folyamatos együttélés. Ezért érdemes szebbé, jobbá tenni. Nekünk 9 év porát sikerült lefújnunk, és erre már nagy szükségünk volt!” (9 éves házas)
  • „Élő, vonzó, követendő, házasság- és egyházképet kaptunk.” (12 éves házasok)
  • „Különleges hangvétel, az állandó megújulás lehetősége.” (6 éves házasok)
  • „Távlatokat nyitott a kapcsolatunknak. Újra egymásra találtunk, és tudatosította bennünk: most már csak rajtunk múlik, akarjuk-e ezt az új, kinccsel felérő utat járni?!” (13 éves házasok)
  • „Igazi találkozás volt számunkra, ami felszínre hozta azokat a rejtett kincseket, amelyeket azóta is csiszolgatunk, hogy beragyogja életünket, és erősítse kapcsolatunkat.” (11 éves házasok)
  • „Tudatos egymásra figyelést, és kapcsolatunk elmélyítését jelentette.” (9 éves házasok)
  • „Megváltozott a kapcsolatunk, örömtelibbek lettünk!” (5 éves házasok)
  • „Tudatosodott a szerelmünk.” (12 éves házasok)

Középkorú párok vallomása a Házas Hétvégéről

  • „Megrendítő volt az élmény, hihetetlen sok új csodát fedeztem fel a páromban! Házasságunk teljesen új értelmet kapott!” (22 éves házasok)
  • „Újra egymásra találást, megújulást jelentett. Nagy kincsre leltünk, amit azóta, a hétköznapokban használva, sok-sok örömet és lelkesedést élünk meg.” (14 éves házasok)
  • „Megtaláltam azt, amit úgy hittem elvesztettem: rájöttem, hogy a párom nélkül olyan az életem, mint a kabát gomb nélkül, a virág illat nélkül, vagy az étel só nélkül.” (16 éves házas)
  • „Megtaláltam azt a közösséget, ahol igazán feltöltődhetek” (15 éves házasok)
  • „Számunkra az a hétvége egyfajta "második nászút" volt!” (23 éves házasok)
  • „Kapcsolatunk megújulásának kezdete volt: felismertük Isten jelenlétének fontosságát kapcsolatunkban!” (16 éves házasok)
  • „Megújítást, egymás iránti tudatos elkötelezettséget, éltető programot jelentett, hasonlóan gondolkodó, és együtt cselekvő házaspárok közösségében.” (25 éves házasok)
  • „Újraéledt a reményem, hogy az el nem múló szerelemről szóló álmom reális: mi ketten megvalósíthatjuk! Igenis lehet szerelemben, boldogságban végigélni a házasságot.” (20 éves ház)
  • „Megtaláltuk újra egymást, a szerelmünket, a Hétvége elindított bennünket a Krisztusi úton.” (20 éves házasok voltunk)
  • „Előjött egy kamaszkori érzés, amit már elfelejtettem - és ez a szerelem!” (20 éves házasok)
  • „Nem kell feladni, belőlünk is lehet még jó házaspár!” (15 éves házaspár)
  • „A szeretet nem csak érzelem, érzés, hanem döntés. Fontos a párom melletti döntés: naponta!” (19 éves házasok)
  • „Megéltem a mély egységet a párommal, a szeretet felemelő voltát, és azt, hogy a Hétvégés közösségnek nagy megtartó ereje van!” (16 éves házasok)
  • „Túlcsordult a szerelem bennem. Megéltem egy fantasztikus közösségi élményt. Jézus is köztünk volt!” (16 éves házasok)
  • „Ismét egymásra találtunk, és a románc pillanatait éltük meg!” (19 éves házasok)
  • „Újból olyan mély lett a szerelmünk, mint a házasságunk elején. Megtanultuk, hogyan lehet ezt megőrizni, és állandóan frissen tartani.” ( 18 éves házasok )
  • „Világossá vált: a szerelem nem múlt el! Ugyan olyan szerelmes vagyok mint régen!” (22 éves házasok)
  • „Megújította a házasságunkat, életünk egyik legmeghatározóbb élménye volt.” (19 éves házasok)
  • „Segített nekünk abban, hogy Isten rólunk alkotott álma szerint bekapcsolódjunk és kiteljesedjünk egymás életében!” (23 éves házasok)
  • „Csodálatos volt rádöbbenni arra, hogy a szomszéd kertje nem zöldebb!” (19 éves házasok)
  • „Az újrakezdés állandó lehetőségét kaptuk. Rájöttünk, hogy a szerelem újra és újra feléleszthető!” (19 éves házasok)
  • „Őszintébb és örömtelibb lett a párkapcsolatunk.” (17 éves házasok)
  • „Újra szerelmes lettem, 21 év után!”
  • „Rádöbbentem, ki vagyok én, és kicsoda Vera, ami erőt adott, lelkesítő élményt. Nagykorúvá vált a házasságunk!” (18 éves házasok)

Idősödő házasok vallomása a Házas Hétvégéről

  • „Párkapcsolatunk újraszületését jelentette számunkra. Új célt adott az életünknek!” (29 éves házasok)
  • „Szerelmünk kivirágzott, új úton indultunk a régi (kezdeti) céljainkért, boldogságunkért és egymásért!” (28 éves házasok)
  • „Nagy élmény volt, hogy nem vagyunk egyedül a gondjainkkal, más párok is hasonló problémákkal küszködnek, és ezekre megoldási módokat kapunk.” (22 éves házasok)
  • „32 évi vegetálás, majdnem vízbe fulladás után oxigénhez „vérátömlesztéshez” jutottunk!” (32 éves házasok)
  • „Újra szerelmes lettem a férjembe.” (25 éves házasok)
  • „Rájöttünk, hogy nem olyan emberek vagyunk, akik a maguk útját járják az utca két oldalán, hanem egymásért felelős, összetartozó pár.” (27 éves házasok)
  • „Közelebb kerültünk egymáshoz, közelebb kerültünk Istenhez. Szebb lett a világ.” (28 éves házasok)
  • „Megtanultuk kapcsolatunkat helyezni életünk középpontjába!” (25 éves házasok)